2016. szeptember 24., szombat

2016. július 16.

- El sem hiszem, hogy bulizni megyünk a világ legmenőbb tinédzsereivel – lelkendeztem Joey-nak.
- Pann, fogd már be – válogatott a ruháim közt. – Pontosabban… engem is közéjük sorolsz? Mert akkor megbocsátok a fangörcsöd miatt.
Legjobb barátom kérdőn nézett rám, mire elröhögtem magam. 
- Persze, hogy igen. Már csak az a kérdés, hogy nekem mi keresnivalóm ott?
- Most már komolyan hagyd ezt abba, Dylan meghívott, elmegyünk – zárta rövidre a témát.
Kétségbeesetten mentem közelebb én is a gardróbomhoz. Mit szokás ilyenkor felvenni? Hűha, gratulálok, Panni, ennél antiszociálisabb nem is lehettél volna egész életedben. Jo segítségével végül egy rövid farmer mellett döntöttem, ami megmutatta, hogy talán még nekem is van fenekem, mellé pedig a szülinapomra kapott piros-fehér csíkos pólómat választottam ki. Viszonylag csinos voltam benne, bár nem egy parti-szett, úgy voltam vele, hogy legalább nem fognak megtámadni az utcán. 
- Amúgy hol van a hely? – kérdezte Joey.
- Azt írta Dylan, hogy ez egy pub, a Flashlights névre hallgat, a 18. és a Linda utca sarkán van – böngésztem vissza a beszélgetést.
- Óó, vágom. Egyszer voltunk már ott – bólogatott rúzsozás közben, amitől tiszta piros lett az egész álla. Fintorogva fordult felém, én pedig annyira nevettem, hogy még a könnyem is kicsordult.
- Basszus, elkenem a sminkem – törölgettem a szemem.
- Örülök, hogy ennyire jól szórakozol a szerencsétlenségemen. 
Jo letörölte magáról a felesleges rúzst, utána pedig el is indultunk végre. Egyetlen barátnőm ragaszkodott ahhoz, hogy ő intézhessen fuvart. Bár nem szeretek feltűnést kelteni, be kell valljam, most az egyszer örültem, hogy nem anya kísér minket a buliba, hanem egy gyönyörű fekete csodajárgány furikáz majd minket.
- Puszi, anya – köszöntem el már az ajtón kívülről.
- Hé, ez nem ér – mordult fel Joey. – Semmi „éjfélre itthon lenni, nincs alkohol, se drogok, ne fogadj el idegenektől semmit…”?
- Tizenhét évig nem volt szociális életem, szerintem anyáék még mindig azt hiszik, hogy nem is egy bárba megyünk, csak valami könyvesboltba – mondtam, mire ösztönösen felröhögött.
A hely modernebb volt, mint gondoltam, mindenhol neon fények világítottak, maga a színvilág pedig lilás-feketés volt. Mire odaértünk, már ketten helyet foglaltak Dylan mellett az asztalnál. 
- Panni, Joey, jó, hogy itt vagytok – köszöntött minket Dyl egy-egy puszival.
- Azta, Sprayberry, egyre izmosabb leszel – szorongatta meg Jo Dylan bicepszét, mire mindenki eleresztett egy kacajt.
- Elvárják tőlem, tudod…
- Még gyúrhatnál rá azért. Szia Joey – szólt ki egy gyönyörű, barna hajú lány az asztal mögül. Jézusom, mit keresek én itt? 
- Szóval, Panni, ők itt Ethan Cutkosky és Brielle Barbusca.
- Örvendek a szerencsének – nyújtotta felém a kezét Ethan, aztán meglepődésemre nem megrázta, hanem adott egy csókot a kézfejemre. Ilyet még csinálnak az emberek?
- Ekat, veszed le a kezed a barátnőmről – oltotta be Jo, és bár tudom, hogy a jó szándék vezérelte, akaratlanul is zavarba jöttem. 
Dylan rendelt mindenkinek egy-egy koktélt, aminek a nevét még sosem hallottam (hát honnan is hallottam volna?), aztán megindult a társalgás.
- Mi van Khylinnal mostanában, Dyl? Ritkán látom – tette fel a kérdést a nagyon szép lány, valami B betűs névvel. Barbara? Nem, de hasonló volt.
- Khy egy fasz – jegyezte meg Ethan, mire majdnem visszaköptem az italom a pohárba.
- Verj a szádra! – oltotta be Joey újra.
- Nem jár ilyen helyekre, azt mondja, kinőtt belőle.
- Sziasztok, srácok, lemaradtam valamiről? – érkezett meg egy hosszú, vörös hajú lány, Emma Kinney. Shameless találkozó? – Áá, úgy tűnik igen – pillant meg. – Szia, Emma vagyok.
- Panni.
- Ja, igeeeen, te vagy a magyar lány! – virul fel az arca.
Mosolyogva bólogattam. Imádom ezeket az élettel teli, boldog lányokat. Megerősítésként Joey-ra néztem, de ő épp akkor röhögött össze valamin Dylannel. Talán jobb barátok, mint gondoltam? 
- Szóval, Dyl, mi újság? Fűzögeted még a szőkeséget? – nem szimpatikus ez a lány. Nagyon nem.
- Senkit nem fűzögetek, Bri – ivott bele az italába.
- Én nem így hallottam.
- Rosszul hallottad – zárta le a beszélgetést. Azonban egyáltalán nem úgy tűnt, hogy undok akart lenni, inkább így próbált meg flörtölni a lánnyal. Brielle pedig állta a tekintetét.
Alig jártam a második koktélom felénél, de már éreztem, hogy a kívülállóságom miatt nem lesz ez egy olyan jó este, mint terveztem. Kétségbeesetten kerestem legjobb barátnőm tekintetét, majd feltűnés nélkül ráncigáltam el a mosdóig.
- Én hazamegyek, Jo – álltam meg a tükör mellett.
- Mi? Mi a baj? Megjött? – húzta el a száját.
- Nem – röhögtem fel kínosan. – Nem érzem itt jól magam, ez nem az én társaságom.
Mondjuk, ez így utólag kimondva elég röhejesen hangzott, tekintve, hogy egyáltalán nincs is semmilyen társaságom, de hát már mindegy.
- Oké, akkor indulunk.
- Ne, te maradj nyugodtan, van nálam elég pénz, majd hívok egy taxit.
- Alapból csak miattad jöttem el, szerinted én élvezem Brielle nyájas hangját hallgatni?
Megkönnyebbülten karoltam át, még így is maradtunk pár másodpercre, aztán együtt kiindultunk.
- Bocsi, srácok, de nekünk indulnunk kell, holnap korán megyek forgatni – mentett ki Joey. Hát létezik nála jobb barátnő a világon?
- Máris mennetek kell? Még nem is tudtam meg rólad semmit – nézett rám szomorúan Emma.
- Sajnálom.
- Kikísérlek titeket – ajánlotta fel Dylan, majd követett minket a fekete járműig. 
- Köszi a meghívást – szóltam oda beszállás előtt.
- Örülök, hogy itt voltatok. Legközelebb hátha tovább tudtok maradni. Aztán majd beszélünk – kacsintott rám, figyelvén, hogy Joey biztosan nem látja. 
Otthon már mindenki aludt, mikor hazaértem, úgyhogy én is csak bevágódtam az ágyamba. 

2 megjegyzés: