Őrült egy nap.
Szóval minden teljesen átlagosan kezdődött, apa kijött elém a reptérre, majd hazakocsikáztunk. Pontosabban engem kitett otthon, ő pedig ment tovább az irodájába. A házunk elé érkezve azonban egy hatalmas fekete autó és egy biztonsági őt állta az utam.
- Elnézést, beengedne? – Próbáltam bemenni az ajtón mellette.
- Csak lassan a testtel, kislány – állított meg hatalmas kezeivel. – Kihez van szerencsém?
- Jankai Panna vagyok, itt lakom – mondtam teljesen hülyének nézve a hatalmas állatot, aki még mindig nem engedett be.
- Egy pillanat – fordult hátra, majd bekopogott az ajtómon (!!!). Értetlenül álltam még mindig kívül, a kezeim már-már leszakadtak a hatalmas utazótól és a másik táskámtól, mikor kinyitották. Csakhogy nagyon nem anya állt a küszöb másik oldalán.
- Hello, Drake, mi a pálya? – Kérdezte az alak, majd rám vezette tekintetét. Hogy ki volt ő? Nem más, mint maga Khylin Rambo. Természetesen én is nézem a Teen Wolfot, akkor pedig nem tudtam hinni a szememnek.
- Itt egy lány, azt állítja, hogy itt lakik. Egyébként simán kidobtam volna, de mintha említette volna a tanárotok, hogy magyar nevet kell figyelni – sorolta bunkón. Aztán itt kezdett összeállni a kép. Tehát Khylin anya tanítványa. Amikor már majdnem képes voltam felfogni, hogy az egyik kedvenc sorozatom sztárja áll előttem, valaki más is csatlakozott a beszélgetéshez.
- Hé, srácok, Emma azt mondta, hamarosan érkezik a lánya… - lép Khylin mellé Dylan. Igen, az a Dylan. Dylan Sprayberry, minden lány álma, most az én anyukámnál tanul magyarul. Tátott szájjal meredtem az előttem álló fiúkra, és annyira elbambulhattam, hogy a mellettem álló kigyúrt medve gorombán meglökött.
- Mi? Bocs – ráztam meg a fejem. Bizonyára elaludhattam a repülőn, és még nem sikerült felébrednem.
- Azt kérdeztem, hogy segítsek-e bepakolni a cuccokat – nyújtja felém karját Dylan. – Biztosan te vagy Emma lánya, eszméletlen a hasonlóság.
Szerencsére nem igazán vagyok az a típus, aki képtelen megszólalni helyes fiúk társaságában, csakhogy az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a srác nem egyszerűen helyes volt, hanem maga a tökéletesség.
Ezért csak bátortalanul rámosolyogtam, majd előrementem a nappalinkba.
- Panni, végre itthon vagy – tette le anya az egyik füzetet a kezéből, majd odajött hozzám és megölelt.
- Anya, mindössze két hétre mentem el – húzódtam el tőle. – Figyelj csak, valamit elfelejtettél megemlíteni – néztem jelentősen a srácokra, akik vigyorogva integettek oda nekünk az asztaltól.
- Mondtam, hogy új tanítványom van – nézett rám értetlenül. – Sőt, még szerintem azt is mondtam, hogy a végén kiderült, ketten jönnek.
- Nem, én nem igazán erre gondolok – próbáltam magyarázni, de addigra már Khylin is odajött hozzánk.
- Emma, nem igazán értem a feladatot. Most akkor hogy ejtjük ki ezt a szót? – Mutatott rá az egyik lefirkált fordításra, de úgy tűnt, anya nem tudta kiolvasni az írását, ezért ösztönösen kibukott belőlem a segítség.
- Kösz – mosolygott rám, majd hátranézve észrevettem, hogy Dylan is féloldalas vigyorra húzta a száját.
- Panni, nem tudom, mire gondolsz, de nekem vissza kell mennem tanítani – hagyott ott, majd elindult az asztal felé, ahol a többiek ültek. Úgy döntöttem nem hagyom annyiban, ezért szó nélkül követtem. – Segíthetünk valamiben?
- Anya, én csak úgy értettem, hogy nem mondtad el kik ők… - jelentem be mindenki előtt.
- Miért fontos ez? Sosem szoktam bejelenteni, hogy kik jönnek hozzám órákat venni – néz rám értetlenül, én pedig ebben a pillanatban jöttem rá.
- Anyukád nem igazán tudja, hogy mi… - próbált kisegíteni Dylan.
- Igen, most már tudom.
- Miről beszéltek? – Kapkodta a fejét köztünk.
- Anya, nem tartottad furcsának, hogy egy testőr áll a házunk előtt?
- Ez itt San Francisco, itt mindenki testőrrel jár – röhögött fel Khylin.
- Ők Dylan Sprayberry és Khylin Rambo.
- Ó, csak nem egy rajongóval van dolgunk? – Vigyorgott rám Dylan, mire fintorogtam egyet és visszafordulta anyához.
- Igen, tudom – mondta. – Tudom a nevüket.
- Színészek – magyaráztam tovább. – Szerepelnek a Teen Wolfban.
Anya csodálkozva kiáltott fel, a fiúk pedig elismerően bólogattak.
- De miért nem mondtátok el? – Kérdezte anyukám őket.
- Nem igazán szoktunk ezzel dicsekedve járkálni az utcán – nevetett fel újra Khylin.
- Nekem csak az az egy kérdésem van, hogy hogy találtatok ide? – Húztam össze szemöldököm.
- Joey mesélt a magyar óráiról, mi pedig gondoltuk, hogy miért ne, úgyis forgatási szünetünk van – közli Dylan.
Hát persze. Joey. Nyilván, a legjobb barátnőm azt megtudja velem osztani folyamatosan, hogy milyen tampont használ, de azt, hogy beszervezett két sztárt a házunkba heti két alkalomra, azt fölösleges elmondani.
- Akkor én hagylak is titeket – vettem fel a táskáim a földről, majd elindultam befelé a szobámba.
- Szia Panni – köszöntek szinte teljesen egyszerre, meg kell hagyni, nagyon édes akcentussal.
Ahogy beértem a hálómba, egyből ledobtam a cuccaim a földre és bevetettem magam az ágyba. Aztán eszembe jutott a telefonom, úgyhogy szájhúzogálva álltam fel újra, hogy előkeressem. Aztán jöhetett az ismétlés, beborulás az ágyba. Marhára nem érdekelt, hogy Joey mit csinált éppen, azonnal tárcsáztam. Mikor felvette, esélyt sem adva neki, beleordítottam a készülékbe.
- DYLAN ÉS KHYLIN? Mi a fenéért nem szóltál nekem erről?
- Hűha, nyugodj le, kislány, nem gondoltam, hogy így felkapod majd a vizet – lepődött meg rajtam. – Dylannel részt vettünk egy közös fotózáson, így elmeséltem neki, aztán úgy tűnt, hogy őt is érdekli a dolog.
- Ez olyan durva. Mi lesz holnap, besétál Beyoncé, mert jópofának tartja a magyar nyelvet? – Viccelődtem félig komolyan gondolva. Joey-nak viszont egyértelműen tetszett a poénom, mert ösztönösen felnevetett rajta.
- Oké, nézd, nekem most mennem kell valami hülye filmpremierre, majd beszélünk este, oké? – Sóhajtott fel fáradtan.
- Persze. Vigyázz magadra – köszöntem el, majd ki is nyomtam a mobilt.
És ekkor még korántsem ért véget a nap.
Épp a laptopom húztam az ölembe, mikor valaki kopogott az ajtón.
- Gyere – kiáltottam ki.
Legnagyobb meglepetésemre Dylan dugta be az orrát. Ösztönösen körbenéztem, és elszégyelltem magam a szekrényem tetején sorakozó kisállat-gyűjteményem miatt.
- Bocs a zavarásért, már épp menni készültünk, csak beszélgettünk néhány szót anyukáddal, aztán valahogy feljöttél – MI?! – Nyugi, semmi cikis dologról nem beszéltünk, csak mesélte, hogy Joey a legjobb barátod, vele mi is tök jóban vagyunk, aztán arra gondoltam, hogy mivel hamarosan szülinapja lesz, együtt szervezhetnénk neki valami meglepetést.
Már én is ötleteltem ilyesmin, de úgy voltam vele, hogy még van addig egy csomó idő, fölösleges elsietni.
- Csak mert ha igazi meglepetést akarunk neki okozni, akkor nem pontosan a szülinapján kéne, mert arra tuti számít – tette hozzá.
- Igen, ez jó ötlet – ültem fel az ágyamban, majd észrevétlenül megigazítottam kicsit a hajam.
- Akkor esetleg holnapután beszélhetnénk, úgyis jövünk ide hozzátok – javasolta.
- Oké – mosolyogtam rá.
Ezután az első dolog, ami eszembe jutott, hogy hívjam Joey-t és elmeséljem neki a történteket, de utána rájöttem, hogy tulajdonképpen neki akarunk meglepetést okozni, úgyhogy kénytelen voltam magamban tartani.
