2016. július 13.

Átlagos nap.
Komolyan, szinte semmi érdemleges nem történt.
Délután kettőig aludtam a hülye átállás miatt, utána pedig Joey hívott, hogy kísérjem el Tyler Shieldshez, aki csinál róla egy fotósorozatot. Általában nem megyek vele ilyen helyekre, de nagyon izgatottnak tűnt, ráadásul én is nagy rajongója vagyok a fényképész munkáinak.
Szóval négy körül odaértünk, aztán végignéztem, ahogy Tyler különböző kütyüket ad barátnőm kezébe, amikkel aztán furcsábbnál furcsább pózokat vesz fel. Egyébként tök jó volt látni, hogy hogy készül az ilyesmi, csak néha eléggé kínosan éreztem magam. Ott ácsorogtam a sarokban, néha megtartottam Joey egy-egy felesleges ruhadarabját vagy kellékét, a dolgozó emberek pedig folyamatosan kerülgettek.
Hazafelé menet végighallgattam, ahogy arról panaszkodik, hogy miért vagyok ilyen csendes.
- Ugye tudod, hogy elmondhatod nekem?
- Joey, utoljára mondom, nincs semmi bajom – győzködtem. – Még mindig fáradt vagyok, nem tudom, hogy mikor fogom már megszokni az időeltolódást.
Persze mindez hatalmas hazugság volt, mindössze attól féltem, hogy nem bírom majd ki, és kibököm, hogy Dylannel szervezek neki meglepetés szülinapi bulit. Sajnos van annak hátránya is, ha az ember nagyon közel áll a legjobb barátjához. Mindenesetre mire hazaértünk, kellően bűntudatosan szálltam ki a kocsiból, amiért megbántottam őt. Legalábbis valószínűleg most azt hiszi, hogy van egy hatalmas problémám, amit nem mondok el neki. Próbáltam magam meggyőzni, hogy jó ügyért teszem.
Otthon semmi kaja nem fogadott, szóval morcosan készítettem magamnak egy mogyoróvajas kenyeret, aztán beültem a számítógép elé. El kéne kezdenem valami érdemlegeset csinálni, de hát nyár van, nem igaz?
Megnéztem két epizódot a The 100-ból, utána szépen be is esteledett, szóval jött a szokásos menetrend; fürdés, fekvés.
Mikor rávetettem magam az ágyra, jelzett a telefonom, hogy egy DM-et (direct message) kaptam Twitteren.
Nem is használom a twitterem, egyedül azért csináltam, mert itt, Amerikában nagy durranásnak számított, szóval gondoltam így könnyebben szerzek majd magamnak barátokat. Aztán végül nem töröltem le, hogy nyomon követhessem a kedvenc sorozataim frisseit.
Szia, Panni. Nem tudom, hogy él-e még ez a fiókod, de egy próbát megér. Nem tudok menni anyukád holnapi órájára, mert meghívást kaptam egy díjátadóra. Nagyon sajnálom, a következő alkalomkor majd beszélünk.  – Dilspray
Hát, ez sajnálatos. Az egyetlen érdemleges dolog a holnapomban Dylan Sprayberry lett volna. Gyorsan visszaírtam, hogy semmi gond, és hogy majd legközelebb, aztán mérgemben ledobtam magam mellé a telefonomat.
Nem is értem, miért voltam feszült. Jó, igazából igen. Azért, mert ő mégiscsak Dylan Sprayberry, én pedig mégiscsak egy rajongó vagyok, akinek hatalmas szerencséje adatott. Nem reménykedtem abban, hogy majd belém szeret, vagy ilyesmi elcsépelt dolgok, pusztán csak hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kezdett el liftezni a gyomrom abban a pillanatban, mikor megláttam őket a házunkban. Meg aztán a szobámban. Joey-t már megszoktam, ő évek óta a legjobb és egyetlen barátnőm, de a két új srác természetesen sokkolt.
Végül úgy döntöttem, hogy ha már ennyire szánalmas vagyok, akkor legalább csináljam jól, úgyhogy megnyitottam a Netflixet és elindítottam a Teen Wolf egyik régebbi epizódját.
Nincs mese, sose fogok szociális életet élni.